Már lehet jelentkezni a 2027-es Made in Debrecen Fesztiválra
A szervezők ezúttal is műfaji megkötés nélkül várják a debreceni zenekarok és előadók regisztrációját, a feltétel mindössze egy legalább húszperces műsor és a helyi kötődés.
A szervezők ezúttal is műfaji megkötés nélkül várják a debreceni zenekarok és előadók regisztrációját, a feltétel mindössze egy legalább húszperces műsor és a helyi kötődés.
Nemes László Moulin című történelmi drámája a franciaországi bemutató hetében az új filmek nézettségi listájának élére került, és a Benelux államokban is az első helyen debütált.
Egy dal sok mindent jelenthet, ahogyan a Melankólia is. HAXEL új dala egy évvel ezelőtt született, de csak most érkezett el az idő, hogy a közönség is megismerhesse.
Ausztrál világsztárral és a magyar könnyűzene népszerű szereplőivel kezdte meg a 2027-es program bemutatását a Campus Fesztivál.
Emléktáblát avatnak Tóth Endre költő tiszteletére november 13-án a Debreceni Zsibogón. A táblán a költő portréja mellett A debreceni zsibvásár című verse is helyet kap.
Nincs több hír ebben a nézetben