280 millió forintért árulják Szabó Gyula egykori villáját – itt nőtt fel Szabó Zsófi is
Eladóvá vált a Nemzet Színészének egykori budatétényi otthona, amely évtizedeken át a Szabó család életének központja volt. A 325 négyzetméteres, hét és fél…
Eladóvá vált a Nemzet Színészének egykori budatétényi otthona, amely évtizedeken át a Szabó család életének központja volt. A 325 négyzetméteres, hét és fél…
Sokan automatikusan becsukják a mosógép ajtaját, amint kivették a tiszta ruhákat, mások viszont akár napokig is nyitva hagyják. De vajon melyik szokás tesz…
Komoly fordulatot hoztak az amerikai félidős választások: a demokraták több hagyományosan republikánus államban is győzelmet arattak, és az előzetes…
A hét második fele három csillagjegy számára különös fordulatot tartogat. Egy váratlan információ vagy felismerés egészen új megvilágításba helyezhet valamit.
Van az a mártogatós, amit először csak meg akarsz kóstolni, aztán az étkezés végén azon kapod magad, hogy már a tálka alját kapargatod. A jó hummusz pont ilyen:…
Ma a kiegyensúlyozott haladás és a friss gondolatok kapják a főszerepet. A figyelmesebb, tudatosabb ritmus sok helyzetet könnyebbé tehet.
A tarot lapjai most három csillagjegy számára hozhatnak váratlan felismeréseket. Régi titkok kerülhetnek napvilágra, és az igazság mindent megváltoztathat.
Uniós riasztás érkezett egy vezeték nélküli elektromos borotva miatt, amelynek alkatrészeiben a megengedettnél több ólmot mutattak ki. A veszélyes termék…
Ha Android-telefont használsz, hamarosan három ismerős alkalmazás is másképp nézhet ki a kezdőképernyődön. A Google ugyanis megújítja az Üzenetek, a Telefon…
A spanyol futballt megrázta Jesús de Miguel halála, amely egy mérkőzés közben történt ütközés következtében következett be. Az esetben érintett kapus, Jesús…
Egy tál finn lazacleves, egy spanyol tapas vagy egy pohár valenciai horchata mellé néhol egészen különleges építészeti élmény jár. Európa vásárcsarnokaiban a…
Amikor tűzifát vásárolunk, legtöbbször a megszokott fafajták között válogatunk. Pedig létezik egy kevésbé felkapott keményfa, amely hosszú ideig, egyenletesen…
Szily Nóra ismét a közmédiában vállalt szerepet: egy háromrészes minisorozatban az ügynökakták történetét és a múlt elhallgatott igazságait járják körül.
Amikor Karl Bushby 1998-ban elindult otthonról, még csak 29 éves volt. Most 57 évesen, 28 év és mintegy 50 ezer kilométer után tért vissza szülővárosába. Útja…
Orbán Viktor dokumentumokkal reagált azokra az állításokra, amelyek szerint fiatalon jelentéseket írhatott a kommunista állambiztonságnak. A volt miniszterelnök…
Dávid Petra közel száz kilogrammról fogyott le ötvenre, az életmódváltásáról pedig most egy látványos előtte-utána fotót mutatott.
A fehér pólók és ingek hónalján megjelenő sárga foltokat sokszor még az alapos mosás sem tünteti el. Egy konyhai szer viszont segít.
Az ecet olcsó, sokoldalú és számos háztartási felületen hatékony tisztítószer. Ettől azonban még nem használható mindenre. Savas kémhatása bizonyos…
Ókovács Szilveszter nem hajlandó belenyugodni abba, hogy azonnali hatállyal menesztették a Magyar Állami Operaház éléről. A felesége is posztolt a történtekről.
Ha tudod, melyek a csillagjegyed novemberi szerencsenapjai, érdemes azokra időzíteni a fontos döntéseket, új dologba fogni vagy csak kiélvezni minden percét!
Hét nap alatt 180 kilométert gyalogolt végig az El Caminón Gyurcsány Ferenc és 39 éves párja, Ágnes Éva.
Idén először hivatalos munkaszüneti nappá válik december 24-e Magyarországon. Magyar Péter miniszterelnök közösségi oldalán jelentette be a hírt.
A brit-kanadai Cory Doctorow technológiai szakemberből és science-fiction íróból vált világhírű aktivistává, aki a digitális szabadságjogokért küzd. Az idei…
Egyre aggasztóbb a Balaton vízháztartása: a nyári vízhiány több mint kétszeresére nőtt az elmúlt évtizedekben. A szakértők szerint már egy átlagos tél sem képes…
Mindössze néhány másodpercen múlt, hogy Tischler Petra és Vomberg Frigyes lemaradtak az Ázsia Expressz medáljátékáról.
Nincs több hír ebben a nézetben