Magyar Péter, a gyűlölet karmestere lincselés-élményt ajándékoz a csőcseléknek
Két napja a szokásosnál is nagyobb undorral nyitom meg az internetet.
Két napja a szokásosnál is nagyobb undorral nyitom meg az internetet.
Ez is úgy sikerült most, mint a kormányzás. Öncélúan, kapkodva, kaotikusan, súlyos hibákkal.
A rendező a milánói szurkolói jeleneteken háborodott fel, és a kormánytól is fellépést követel.
Egyetemista koromig lelkes antikommunistaként azt gondoltam, aki jelentett, az szarházi volt, pont. Ezután szembesültem, hogy a valóság, ahogy mondani szokták, árnyaltabb és összetettebb.
A lehető legrosszabbat hozta ki ugyanis az emberekből, hogy a nyitottaktak.hu adatbázisán keresztül saját családjuk múltján kívül másokéban is kutakodhatnak.
A Parlamentből kitiltott fideszes képviselő reagált a döntésre. Fellebbez, és azt állítja, már a családját is célba vették.
Tudom jól, hogy az igazság gyakran fájdalmas, ezért fontos, hogy annak a kimondása – ahogy Szent Pál tanítja – mindig szeretettel történjen.
A döntést a képviselő ma reggel átvette, a döntés ellen 8 napon belül kérhet jogorvoslatot a Mentelmi Bizottságtól.
A politikus szerint csalódott fideszesek érkeznek hozzájuk, az ifjúsági szervezetükbe pedig több mint ötszázan jelentkeztek.
Magyar klubcsapat ötven éve nem tudott győzni a legendás San Siróban.
A döntést azzal indokolta Forsthoffer Ágnes, hogy Pócs rendszeresen megzavarja a parlament munkáját, a november 3-i ülésen pedig egy már lezárult szavazáson próbálta utólag érvényesíteni a voksát.
A kommunista diktatúra egykori áldozatának neve is felkerülhetett a hibás ügynöklistára. A levéltár már 164 téves besorolásról számolt be.
A rendszerváltó politikus szerint bűzbombákat robbantottak az ügynökaktákkal, és sok százezer Tisza-szavazó ébredhet rá arra, hogy megtévesztették.
„További sikeres emigrációs éveket kívánok a rendező úrnak!”
„Sólyom” jelentéseiről már korábban is írtak.
A tanárképzés átalakítása miatt péntek délelőttre demonstrációt hirdettek a Miniszterelnökség elé.
A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta a volt jegybankelnök és két társa letartóztatását.
A biztonságpolitikai szakértő reagált az állambiztonsági együttműködésről szóló állításokra.
Újabb ismert tévés csatlakozik a miniszterelnök testvérének médiavállalkozásával együttműködő Network4-hez.
Réti József szerint a püspök beleegyezése nélkül állították ki a dokumentumot.
Megértésükben bízva bocsika, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára és Jani
Mi a helyzet a több milliárdos céges szerződésekkel? Most miért nem micimackózik?
Az ügyészség szerint a feljelentésben szereplő körülmények akár bűncselekmény gyanúját is felvethetik.
A volt országgyűlési képviselő szerint adatvédelmi vizsgálatra van szükség, mielőtt folytatódhatna az akták közzététele.
A volt miniszterelnök szerint a professzor távozása nem tisztítótűz, hanem súlyos veszteség.
Nincs több hír ebben a nézetben