Töltőket vizsgált a fogyasztóvédelem: 6-ból 5 veszélyes
Elsősorban az áramütés veszélyét vizsgálta az NKFH, 186-ból 156 USB-s töltő megbukott a teszten.
Elsősorban az áramütés veszélyét vizsgálta az NKFH, 186-ból 156 USB-s töltő megbukott a teszten.
A V8-as erőforrással szerelt csúcskategóriás 7-es BMW-nek már javában zajlik a nagysebességű tesztelése.
Szenátori, képviselői és kormányzói helyeket is veszítettek a félidős választáson az eddig többséget élvező republikánusok, mert az amerikai választók komolyan vették, hogy ez népszavazás az elnökről, és lesújtó ítéletet mondtak Donald Trumpról. A közelmúltig országosan ismeretlen demokrata…
Hosszú évekig szégyellte, hogy az ötvenes évek végén igent mondott a beszervezésre, a Pál fedőnéven jelentő Korniss rettegett attól, hogy hosszú időre börtönbe zárják.
Kemény kritikát fogalmazott meg a Magyar Állami Operaházzal szemben Harangozó Gyula Kossuth-díjas táncművész, az Operaház Örökös Tagja. Komoly visszásságokról beszél a pénzek elosztása kapcsán, és azt állítja, hogy az intézményben módszeresen félreállították azokat, akik szembe mertek helyezkedni…
Újabb 1000 lóerős sportkocsival gyarapodott a csapat parkolója.
Az új rendszer snájdig szakértője akkor szegődött Lázár Jánoshoz, amikor az Budapest és Belgrád között építette az EU-ellenes szövetség hídfőállását. Meddig fejthető vissza a felelősség láncolata? És kinek hihetünk a nyilvánosságban?
A fordított hátsó ülésekkel szerelt Jeep Wrangler Scrambler SRT számára nem nagyon létezik legyűrhetetlen terepakadály.
A Demokrata Párt félidős választási győzelméről és jövőbeli feladatairól írt a közösségi média felületein az egykori amerikai elnök.
Tanulságos felvételek.
Évtizedekbe telik, amíg sikerül helyreállítani a bizalmat egy olyan országban, amely először elzavarta a zsarnokot, majd visszahelyezte hivatalába.
A képmegjelenítő megoldások a műszerfal után az autók üvegfelületeit is meghódítják maguknak.
Kim Dzsongun pedig hadihajógyárba látogatott.
Közeleg a megoldás arra az esetre, ha a BMW X7-et esetleg túl kicsinek találjuk.
Sokáig a létezését is tagadták, aztán a rajta lévő adatbázist igyekeztek elérhetetlenné tenni, most viszont kereshető az 53 ezer hálózati személy nevét rejtő, „H” jelű mágnesszalag. A lista nem lesz teljes, két és félezer, 1990 előtt szolgáló ügynököt titokban szeretne tartani az Alkotmányvédelmi…
A rendőrök a kedd délutáni bejelentés után nem sokkal a társasházban elfogtak egy 47 éves nőt.
Nyert a Barcelona, a Bayern München és a Sallai Rolanddal felálló Galatasaray is.
Az Országgyűlés megválasztotta az új legfőbb ügyészt, Fejes Pétert. Bizalomvesztésre hivatkozva menesztették Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről. December 24-e munkaszüneti nappá nyilvánításáról is döntött az országgyűlés. Orbán Viktor volt miniszterelnök kiposztolta a Facebookra a…
A Szabad Magyar Szó által megosztott felvétel információik szerint pár héttel az április 12-i választás előtt készült a levélszavazatokról.
Pécsen kérdezte a Telex a volt területfejlesztési minisztert a Feledy-ügyről.
A testület tagja Orvos-Tóth Noémi klinikai szakpszichológus és Szabó Andrea szociológus, politológus is.
Csak a repülőútra 25 millió forintot költhettek.
A baloldali koalíciónak nem sikerült kormányt alakítania, most a jobboldali koalíció próbálkozhat, de könnyű dolguk nekik sem lesz.
Az MKIK elnöke szerint csak azok az elnökségi tagok támadják őt az iparkamara ingatlanvásárlásai kapcsán, akik az előző kamarai elnök, „Parragh László hívei”.
A hergelést akkor sem hagyta abba, mikor a kutya már a tehetetlen állatot marcangolta. Az állatvédők orvvadászra gyanakodnak.
Nincs több hír ebben a nézetben